Európai hulladékcsökkentési hét

A Mizse Ecogreennel részt veszünk az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Mi ez a kezdeményezés?

Az Európai Hulladékcsökkentési Hetet minden év novemberének utolsó hetében rendezik meg. A fenntartható jövő érdekében 2009-ben indított kezdeményezésben résztvevő országokban egy teljes héten keresztül lelkes önkéntesek, saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a keletkezett mennyiség csökkentésére, a termékek újrahasználatára, valamint az anyagok újrahasznosításának fontosságára.

Magyarországon 2012 óta szervezik meg az eseményt, a tavalyi évben 411 akcióval zajlott. Európai szinten 16570 akciót valósítottak meg a programhoz csatlakozó önkéntesek.

A 2020-as Hulladékcsökkentési Hét november 21-29. között kerül megrendezésre. A szemléletformáló kampány magyarországi koordinátora 2020-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium Építésgazdaságért, Infrastrukturális Környezetért és Fenntarthatóságért Felelős Államtitkárság felkérésére és támogatásával az ÉMI Nonprofit Kft. 

Egy tisztább jövőért – nem csak egy hétig!

Az Európai Hulladékcsökkentési Hét missziója, hogy megszólítsa az embereket és felhívja a figyelmet a hulladékcsökkentés jelentőségére. A kezdeményezéssel ösztönözni kívánja a lakosságot, hogy az élhetőbb, tisztább környezet és a környezetkímélőbb életmód érdekében tudatosan figyeljenek mindennapi fogyasztási szokásaikra. Az Európai Hulladékmentes Hét remek lehetőség közösségek, civil szervezetek, oktatási intézmények, magánszemélyek számára, hogy hulladékképződést megelőző, újító ötleteiket megvalósítva hívják fel a figyelmet egy tisztább jövő lehetőségére.

Tegyünk EGYÜTT A TERMÉSZETÉRT!

A Héthez csatlakozva a Mizse Ecogreen természetes ásványvízzel, kérünk téged, hogy a kiürített, laposra taposott, kupak nélküli PET palackot a sárga kukába dobd. Facebook oldalunkon lehetőséged van egy fotóval, vagy akár szöveggel bemutatni, te hogyan járultál hozzá ehhez a héthez.