Élő adventi kalendáriumok az ablakban

 

Néhány településen már évek óta szokás az élő adventi kalendárium, melynek lényege, hogy december 1-jétől szentestéig, azaz december 24-ig a városrészen mindennap legalább egy újabb ablakban jelenjen meg kivilágítva, feldíszítve a hónap napját jelző szám.

Általában térkép is készül a számok címének pontos meghatározásához, így a kora esti sétákat kihívássá is alakíthatjuk, ha megkeressük az élő adventi kalendáriumok soron következő számait egy-egy ház kivilágított ablakán.


Zuglóban ez például úgy zajlik, hogy még novemberben lehetőség volt az adventi napok kiválasztására, a szemfülesek pedig megkapták a 24 nap egyikét. Amikor elérkezik az aktuális nap, a résztvevők a házuk jól látható ablakába teszik ki az adott számot, hangulatosan feldíszítve azt, a meghitt látványnak pedig csodájára járhatnak a kalendáriumot keresők.




Az ablakokban minden nap 17 órakor kigyúlnak a fények, ezzel felfedik az aznapi számokat. A csoport tagjai, vagy a kalandvágyó lakosság pedig megkezdik az adventi ablakok felderítő sétáját. Az ablakok listáját a résztvevők jelentkezéskor előre megkapták a csoportban, de a közzététel módja településenként változó. Van, ahol előző nap online teszik közzé a soron következő ablak címét, máshol előre kifüggesztik a település központi helyén.

Egy zárt facebook csoportban indult el ez a solymári kezdeményezés, amit mára már számos település átvett, így például Érd, Balatonöszöd, Keszthely stb. A népszerű játékhoz idén a zuglói Kerékgyártó Óvoda sárga csoportja is csatlakozott a szülők kezdeményezésére.

Galériánkban a zulgói ovisok képei láthatók, folyamatosan töltődnek december 1-i kezdettel. Ezúton is köszönjük a csoport egyik anyukájának közreműködését. :)

 

Galéria: