Hungarikum lesz a Mizse?

A jó márka kiemelkedő minőséget garantál. A jó márkával azonosululunk. A jó márkát magunkba építjük.
Egyszóval az igazi márka érték, amely érzések összessége is egyben.

"A márka az, amit az emberek gondolnak az adott termékről, nem pedig az, amit a vállalat állít róla." Jeff Bezos

A fenti állítás teljesen fedi a valóságot, legalábbis a mi esetünkben. Ugyanis a Mizse Települési Értéktárba kerülését a lajosmizseiek kezdeményezték, azok a "Mizsei kutatók", akik úgy gondolták, a Mizse valódi érték, és így érdemes elindítani a hungarikummá válás útján.

Az út a hungarikummá válás felé itt kezdődik, - emeli ki Rostásné Rapcsák Renáta a Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal vezetői referense, majd így folytatja - amennyiben úgy ítéli meg a bizottság, hogy kiemelkedő valamely, vagy valamennyi termékük megyei jelentősége, úgy kérhető a megyei értékké nyilvánítás. 

Hungarikumnak számít a Dobostorta, a Bajai Halászlé és a Gundel Étterem. Talán hamarosan a Mizse is köztük lesz.

Az ünnepélyes oklevél átadására október 20-án került sor, ahol Basky András polgármester adja át a díjat ügyvezető igazgatónknak, Gulyás Miklósnak.