Magyar Brands díjas a Mizse - Újabb siker

A Mizse természetes ásványvíz elnyerte a, MagyarBrands „Kiváló Fogyasztói Márka” kategória díját és így bekerült 2020 sikeres hazai márkái közé. A zsűrizés során a hazai fogyasztók és szakértők szigorú szempontrendszerek mentén többek közt a márkák járványhelyzet alatt tett vállalásaikat is értékelték, kitüntetve azokat, akik a közösségre építve nyújtottak segítséget fogyasztóiknak.

Idén 11. alkalommal ismét díjazta a MagyarBrands a hazai, legeredményesebb márkák termékeit, szolgáltatásait. A „Kiváló Fogyasztói Márka” kategóriában többek közt a Mizse természetes ásványvíz is megszerezte az elismerést. A kiválasztás során számos kritériumot vizsgáltak és vettek figyelembe. Így az adott márka pénzügyi adatait, valamint a fogyasztók és szakértők véleményét az adott márkáról az identitás, a reputáció, a márkaépítés, a tradíció, az ismertség és a kedveltség szempontrendszerein keresztül. A pályázó márkák ezt követően egy önkéntes, független szakértőkből álló bizottság döntése szerint nyerhették el a díjat.

„A 2020-as év járványválság-helyzete jól bizonyítja, hogy a márkák és vásárlóik közötti kapcsolat még tovább erősíthető a márkák tudatos felelősségvállalása révén. A MagyarBrands programra beérkezett pályázatok is erről tanúskodnak: a márkák - kiváló termékeik és szolgáltatásaik mellett - különböző módokon segítséget nyújtva is jelen vannak a fogyasztók mindennapjaiban. Sokan ingyenes védőeszközöket biztosítanak a pandémia elleni harcban, más márkák a bevételeik bizonyos százalékával támogatják a járvány következtében anyagilag ellehetetlenülőket. Mások olyan kommunikációs kampányokat valósítanak meg, amelyek most nem önmagukról, hanem a közösségi összefogásról szólnak. Példamutató magatartásuk méltó a MagyarBrands program hagyományaihoz, szellemiségéhez.” – mondta el Serényi János, a MagyarBrands program elnöke.

„A Magyarvíz Ásványvíz Kft. 2002 óta van jelen a hazai ásványvíz piacon, amelynek meghatározó és legkedveltebb márkája a Mizse. 2016-ban a vásárlók bevonásával született meg a termék új arculata, és került a már jól ismert polipfigurával a boltok polcaira. A díj elnyerésével bebizonyosodott, hogy a Mizse 2020-ban is a fogyasztók egyik kedvence, ezt a jövőben is szeretnénk megtartani, így továbbra is folyamatosan szem előtt fogjuk tartani a vásárlók igényeit az aktuális piaci trendek mellett.” – jelentette ki Balog Zoltán, a Magyarvíz Kft. kereskedelmi vezetője.

A „család vizse” a járványhelyzet nehézségeit figyelembe véve Facebook oldalán támogatta a karanténba került családosok hétköznapjait: különböző figyelemfelhívó, edukációs üzenetekkel, illetve „Mizse Mesék” sorozatával, melyet Mesélő Ági meseterapeutával valósítottak meg.

  

 A MagyarBrands program kizárólag olyan magyar márkát értékel, amely Magyarországon született vagy a létrejöttében-alapításában magyarok vettek részt.

A Program kiválasztási folyamata rendkívül komplex: egy márka pénzügyi adatok többszempontú vizsgálata, valamint fogyasztók és szakértők egyöntetű értékítélete alapján részesülhet ebben az elismerésben. A díj odaítélése számszerűsíthető kritériumok alapján történik, amelyet egy önkéntes, független szakértőkből álló bizottság döntése egészít ki. Pontozás alapján három alapkategóriában születik meg végül a díjazotti lista.